drda: Dr. Dózsa András

Nem számdékozom megírni életem történetét, mivel az én életem nem volt olyan színes, mint édesapámé, így nem is törhetek a babérjaira. Így csupán összeszedtem azokat az epizódokat, sztorikat az életemből, melyek valamilyen okból kitörölhetetlenül megmaradtak az emlékezetemben. Ezekből a kis mozaikokból azért összeáll egy érdekes életpálya. Bár a politika mindíg távol állt tőlem, azért egyes eseményeket megpróbálok az akkori politika körülmények fényében bemutatni, hátha sikerül egy más szempontból bemutatni a a "kommunizmust" (a Kádár korszakot), ahol életem legfontosabb időszakát, a 12-45 életévem közötti időszakot éltem.


Az utolsó Árpádházi király

1957 márciusában költöztünk Marcaliból Budapestre. VI. osztályos voltam, és III. negyedéves osztályzatokat kellett magammal vinni az új budapesti iskolába, ezért minden tárgyból leosztályoztak. Történelemtanárom (Pados Lajos, egyben az iskola igazgatója) egyik vizsgakérdése ez volt:- Ki volt az utolsó Árpád-házi király?Miután nem tudtam, kihívott a katedrához, majd le kellett hajolnom, és bottal hármat a fenekemre ütött. Kicsit túl szigorúnak éreztem, mert nem tudom egy király nevét, annak ellenére,hogy ő a szigoráról volt híres. (Egyébként abban az időben - ötvenes évek! - az természetes volt, hogy bot volt rendszeresítve a neveléshez, és a büntetési kategáriák alapelemei voltak a sarokba térdelés, körmös, bottal elfenekelés. Ha nem volt bot az osztályban, a hetesnek ki kellett menni és a kijelölt bokorról mindjárt kettőt kellett hoznia, mert az egyiket büntetésből rajta törték el!)- Mi a keresztneved? - kérdezte- András - válaszoltam- Hámyat kaptál a fenekedre?- Hármat!- Akkor tehát ki volt az utolsó Árpád-házi király?- III. András - feleltem, és egy életre megtanultam.


Az első szemsérülésem

Még Marcaliban laktunk, ahol volt egy barátom (nem tartozott a legjobb gyerekek közé), aki néhány évvel idősebb volt nálam. Sokat játszottunk együtt. Egyszer találtunk egy rossz esernyőt, és kitalálta, hogy az ernyő merevítőjéből csináljunk nyílat. Egy bot végére egy gombostűt erősített, és azzal lőttünk célba. Egyszecsak valamilyen megfontolásból felém lőtt, és mire észbekaptam, a nyílvessző belefúródott a szemembe. Rohantam haza. Szüleim azonnal elvittek egy orvoshoz, aki azt mondta, hogy 2 mm hiányzott ahhoz, hogy a pupillámba fúródjon.