drda: Dr. Dózsa András

Általános iskola: Marcali Általános Iskola (1951-1957) és Budapest, Dózsa György úti Általános Iskola (1957-1959)

1951 szeptember 1-én nagyapám kézenfogott, és o kisért el az elso tanítási napra az iskolába. Az alsótagozatban (elso négy osztály) végig kitüno tanuló voltam, csupán negyedk félékor Írásból volt négyesem. Sohasem írtam szépen, de érdekes, hogy az írásom attól isfüggött, hogy milyen tollal írtam. Hatodikos voltam, amikor Marcaliból 1957. márciusában Budapestre költöztünk Zuglóba, a Thököly útra. Így a körzeti Dózsa György úti iskolában tanultam tovább. Abban az idoben vagy fiú-, vagy lányiskolák voltak. Itt volt mindketto, de nem volt koedukált. Olyannyira nem, hogy a folyosó és az udvar is keritéssel volt kettéválasztva. Hugaimmal - akik szintén odajártak - csak a kerítésen átkiabálva tudtam beszélni.Még egy érdekesség ebbol az idobol:ekkortájt (talán 1958-ban) módosult úgy a kressz, hogy Budapesten tilos lett az autoknak dudálni. Nagyon furcsa volt, hogy hirtelen mileyn csöndesek lettek az utcák. Annak ellenére is feltünt, hogy alig voltak autók az utakon.Nyolcadik félévkor közölte az orosztanárom (aki egyben az iskola üttöro parancsnoka volt, stílusra és kinézetre is tipikus kommunista), hogy beiratott örsvezeto képzore. Közöltem vele (1959-ben!!), hogy nemhogy nem megyek, de még az üttöro szövetségbol is kilépek, mert egyházi gimnáziumba fogok továbbtanulni. Finoman szólva is "keményem rémszállt", ezért dupla energiával kellett az orosz tanulásba fognom. Ennek következménye lett középiskolai orosz tanaulmányaimra is (lásd Sztorik, történetek >> U minjá jeszty fulánk sztori).
Megjegyzés: Akkor még nem volt golyóstoll, a töltotoll is csak felsosöknek dukált. Tollszrba helyezheto fém tollheggyel írtunk, melyet tintatartóba kellett mártani.Minden iskolai pad közepén volt egy nyílás, és abban volt a tintatrtó. Kéféle tollra emlékszem: a 363-as, és a 100-as. Az iskolában csak a 363-assal szabadtt írni (ez egy vékonabb hegyu volt). A 100-as hegye szélesebb volt. Ezzel szebben lehetett írni. 100-200 évvel ezelötti gyönyöru írások is ilyen tollal íródhattak. További érdekesség, hogy az ötvenes évek második felében megjeleno golyóstollat "örökiron"-nak hívták. Gondolom azért, mert a töltotollakhoz képest - amit naponta kellett tölteni - akár több éves muködoképességük valóban öröknek tünt.



Gimnázium: Budapesti Piarista Gimnázium (1959-1963)

Apám rendkívül büszke volt egész életében, hogy a piaristákhozl járt iskolába, és az ott szerzett, egy életre muníciót adó világnézet és erkölcsi tartás okán mindenképpen azt szerette volna, ha én is a piaristákhoz járok gimnáziumba.. A két háború között ebben nem volt semmi különös (az oktatás nagy része az egyházak kezében volt), de 1959-ben, 2 és fél évvel a forradalom leverése után, 1 évvel Nagy Imre kivégzése után abban a rendszerben ez nem volt éppen jó befektetés a jövom szempontjából. Annak ellenére, hogy kitünőre érettségiztem - mint azt a negyedik évvégi bizonyitványom is mutatja, egyszer sem sikerült sem félévben, sem évvégén kitüno bizonyitványt kapnom. Ha latinból volt ötösem, akkor oroszból kaptam négyest, ha oroszból ötösöm, akkor latinból négyes etc. Hogy mit jelent az itt szerzett kitüno érettségi azt jól mutatja az, hogy közepes tanulókanál "divat volt" negyedikbe átmenni egy állami gimnáziumba, ahol - a továbbtanulás miatt - általában jeles-kitöno érettségizettek lettek.Még negyedikes gimnazista koromban sem tudtam, hogy milyen pályát válasszak. Szívem szerint a csillagászat vonzott a legjobban, apám azt szerette volna, ha követem, és állatorvos leszek. Persze mindez csak elméleti kérdés volt, mivel gyakorlatilag csak a muszaki egyetemre vettek fel egyházi iskolában végzetteket. Negyedik félévkor az igazgató szólt, hogy másnap van az utolsó nap postázni a jelentkezéseket a továbbtanuláshoz, így egy napom volt a döntésre. Mivel ekkor a novérem estin a muszakira járt, végül és is emellett döntöttem. Visszagoldolva úgy látom, hogy életem legjobb döntését hoztam meg akkor, mert mindvégig nagyon szerettem a szakmámat.
Megjegyzés: valamilyen számomra máig is megmagyarázhatatlan okból hat katolikus gimnázium megmaradhatott (még a Rákosi rendszerben is!): két ferences (Esztergom, Szentendre), két bencés (Gyor, Pannonhalma) és két piarista (Budapest, Kecskemét). Lehet, hogy az volt az oka, hogy a rendszer prominenseinek a gyermekei is jó iskolába járhassanak. Ugyanis nagyon sok magas funkcionárius csemetéje járt egyházi gimnáziumba (persze nem Pesten, hanem vidéken: foleg Esztergomban és Pannonhalmán, ahol nem voltak szem elott).

Gimnáziumi bizonyítvány

Érettségi bizonyítvány
(Szépséghiba: az István névből kimaradt a "v" betű)

Egyetem: Budapesti Műszaki Egyetem -> Villamosmárnöki kar -> Mérés- és szabályozástechnika Szak (1963-1968)

A 60-as évek elején kedett elterjedni a televíziózás, jelentek meg az első táska (tranzisztoros) rádiók. Így érthető, hogy minden elektronika iránt érdeklődő, aki villamosmérnök akart lenni, a hiradástechnika szakra jelentkezett. Akkor még két szak volt: hiradástechnika és erősáram. A jelentkezési arány: 80:20% volt a hiradástechnika javára. Jelentkezésem évében indult két új szak: műszer és automatika, illetve villamosipari technológia. Miután ezekre gyakorlatilag senki sem jelenkezett, ezért a felvetteket önkényesen besorolták. Engem a műszer és szabályozástechnika szakra vettek fel. Akkor még nem értettem az évnyitón a dékán "szövegét", miszerint örüljünk neki, mert ezé a szaké a jövő (ide tartozott a digitális technika, azaz a számítástechnika alaptudománya). Utólag természetesen nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy erre a szakra kerültem. 1968. július 29.-én okleveles villamosmérnök lettem.

Leckekönyv első oldala

Leckekönyv utolsó oldala

Egyetemi oklevél

Diplomaterv feladat: Kapcsolóüzemű stabilizátor tervezése

A feladat gyakorlatilag egy megadott specifikációjú kapcsolóüzemű egyenáramú tápegység tervezése volt. A tervezés folyamán a BHG (Belloiannisz Hiradástechnikai Gyár) egyik mérnöke volt a konzulensem. A diplomamunka elkészítéséig - miután az egyetemen elméleti oktatás folyt - számomra a tekercs egy kis ferritmagot, és néhány menet rátekert vékony vörösréz drótot jelentett, ahogy a kapcsolási rajzokban nincs különbség egy kis hangoló tekercs és egy nagyteljesítményű tekercs között. Teljes megdöbbenésemre igazi meglepetésként ért, hogy a méretezés eredményeként a tápegység tekercse egy többkilós, nagy transzformátor méretű lett!

" Dózsa András mérnökjelölt tartalmilag és formailag is nagyon szép diplomamunkáját jeles /5/ osztályzatra javaslom elfogadni."Budapest, 1968. július 15."
/Bohus Aurél/

Diplomaterv külső borítója

Diplomaterv belső borítója

Bohus Aurél bírálata

Doktorátus: Budapesti Műszaki Egyetem -> Műszer- és méréstechnikai Tanszék (1971-1973)

Doktori értekezés: Cserélhető mágneslemezes háttértár vezérlési és illesztési problémái középkategóriájú számítógép esetén

Feladatom volt az első hazai sorozatgyártású számítógéphez (EMG 830) cserélhető mágneslemezes háttértár (a mai wichesterhez hasonló szerkezetű, csak a mágneslemez köteg cserélhető volt, és mérete sokkal nagyobb: kb. 0,5 m átmérőjű, és 10 cm magaslehetett) illesztése. A fő problémát az okozta, hogy - szemben a mai problémval, amikor akármileyn gyorsak is a winchesterek, sokkal lassabbak, mint a számítógép - a mágneslemezes tároló sokkal gyorsabb volt, mint a számítógép, azaz a számítógép lassabban tudta az adatokat szolgáltani, mint ahogy az a lemezre fel tudta írni. Ezt az aszinkronitást sokkal nehezebb megoldani, mint a fordított helyzetet (amikor a számítógép a gyorsabb). A feladatot csak egy speciális adatszerkezeti és pufferolási módszerrel, hardveresen megvalósított (kötött) vezérlő berendezéssel lehetett megoldani. A feladat elegáns megoldására már akkor felmerült bennem, hogy egy mikroszámítógépet kellene kifejleszteni, és programozással megvalósítani az egyes nagyteljesítményű perifériák vezérlését. Ezért az értekezés eredeti címe az lett volna, hogy "Mikroszámítógép, mint nagyteljesítmányű számítógépes perifériák vezérlő egysége". Miután abban az időben (70-es évek eleje) még nem léteztek mikroprocesszorok, ezért ennek gyakorlati jelentősége nem volt. Szerint ez a téma jobban megérdemelt volna egy doktori címet, hiszen az akkori technikához képest forradalmi ötletnek számított (ami mára "tömegcikk" lett, hiszen ma már mindenben mikroprocesszor van.)

1973. január 18.-i postai keletbélyegzővel, 28. születésnapom került postázásra, hogy a doktori szigorlatvizsgám január 25.-én lesz. Három tárgyból kellett szigorlatozni: impulzistechnika, digitális rendszertechnika és tudományos szocializmus(!). Igen, tudományos szocializmus! Abban az időben nemcsak egyetemet, de doktori címet sem lehetett szerezni anélkül, hogy valamilyen társadalomtudományi tárgyból ne kellett volna vizsgázni. Szerencsére a kijelölt konzulemsem érezte ennek felesleges voltát (vagy talán ez is egyik kifejezésmódja volt a rendszerrel szembeni passzív ellenállásnak) nemcsak azt bízta rám bizta, hogy válasszam ki, melyik társadalomtudományi tárgyból (filozófia, a kapitalizmus politikai gazdaságtana, tudományos szocializmus) akarok vizsgázni, hanem megbeszéltük, hogy melyik tételt fogja kéreznil: a munkásmozgalom történetéből a szocializmus győzelme Kelet-európában 1945-48 között. Ez gyakorlatilag történelmi kérdés volt, így nem sok időt kellett "elpocsékolni".) A sikeres szigorlat, és az értekezés elfigadása után 1973. május 28.-án Digitális rendszertechnika szaktudományból műszaki doktorrá avattak.

Talán érdekes lehet, hogy mi inspirált arra, hogy doktori címet szerezzek. Ennek talán három oka is volt:

• Miután apám doktor volt, én sem akartam "lemaradni".
• Abban a rendszerben az orvosok miatt DR előnevűek kicsit kilógtak a nagy szürke tömegből. Másként beszéltek az emberrel egy hivatalban, még a rendőr is ha igazoltatott.
• Annak ellenére, hogy az egyetem elvégzése után gyárba, és nem az elitnek számító kutatóintézetbe mentem dolgozni (az itteni helyek már foglaltak voltak intézeti ösztöndíjasoknak), apám - miután inkább elméleti beállítottságúnak látott (amolyan "okostojás") - mindenképpen azt szerette volna, ha tudományos pályát választok. Ezért aztán irányából erős nyomás nehezedett rám. (Egyébként abban a rendszerben valóban csak akadámiai kutatóintézetben dolgozni jelentett rangot.)

Megjegyzés: ez végül nem jött be, mert a későbbiekben inkább vonzottak a gyakorlati dolgok (tervezni, létrehozni valamit), mint elméleti dolgokkal foglakozni. Amikor a 80-as évek elején Németországban programozási munkát végeztem anélkül, hogy bármilyen előképzettségem lett volna, az egyik akkori főnököm úgy jellemzett, hogy "kitünő iparos" vagyok, aki talán nem fogja felfedezni a spanyol viaszt, de rutinból, féltudással bármit meg tud csinálni.

Doktori értekezés borítója

Sebestyén Béla kandidátus bírálata
"... a doktori cím megadását javaslom, megfelel osztályzattal."

dr. Tóth Endre bírálata
"... az értekezésre jó /4/ érdemjegyet javaslok"

Doktori oklevél
(Szépséghiba: a Szentgotthárdon szó vége elkenődött. Így kaptam kézhez)